A parlagfű-olajosbogár

elmélkedés Nagyboldogasszony ünnepének szentírási szakaszaihoz

Sokan szenvednek a parlagfű pollenétől szerte a világon. A parlagfű invazív fajként jelent meg hazánkban, és sokáig nem volt természetes ellensége. A csupán 1986-ban Észak-Amerikában leírt parlagfű-olajosbogár 2020-ban jelent meg Magyarországon szintén invazív fajként. Ez a bogár a parlagfű friss hajtásait és virágzatát előszeretettel fogyasztja, és egyes vizsgálatok szerint 30%-kal csökkentheti a levegőbe kerülő pollen mennyiségét, ha kialakul egy stabil populációja. Persze, kérdéses, vajon megtelepedése során nem változnak-e meg a bogár szokásai, hiszen más növények, például a napraforgó virágzatát is szívesen fogyasztja. Egy biztos. Azáltal, hogy nagy mennyiségben utaztatunk árukat szerte a világon, és mi magunk is szívesen kelünk útra, behurcolt fajokkal folyamatosan alakítjuk a minket körülvevő flórát, faunát. Ahogy a vadászat, a természetes élőhelyek felszabdalása és csökkentése utakkal, ipari létesítményekkel sok állat- és növényfaj kihalását okozza, úgy a behurcolt fajok is potenciális veszélyt jelentenek egy-egy élőhely őshonos fajaira. Úgyhogy mielőtt örömujjongásba törnénk ki a parlagfű-olajosbogár hazai megjelenése miatt, legyünk tudatában annak, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indukálunk, amelyek sok veszteséggel járnak.

Még szerencse, hogy a világ sorsa szintén visszafordíthatatlanul eldőlt már. Veszteséggel járt, de mi Krisztus vére árán megmenekültünk. "Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, [...] fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet." (Jel 12,1-2a.5a) Ez a Gyermek a mi Krisztusunk. "Krisztus feltámadt a halálból. [...] Krisztusban mindenki életre kel. [...] Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat." (1Kor 15,20a.22b.24b) Így hát nem tudjuk, mi lesz a parlagfű-olajosbogár térhódításának kimenetele Magyarországon, de a világ sorsa rendben van. A szerető Isten a mi Atyánk, és az ő Egyszülöttje elvezet hozzá bennünket. Idegen fajokat hurcolunk be élőhelyeinkre, aminek beláthatatlanok a következményei, de a szeretet világraszóló győzelme azon "az egyetlen idegen"-en múlt (vö. Lk 24,18), aki "a világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt." (Jn 1,10) Csak hasonlítsunk Szent Anyjához, aki "Igen!"-t mondott rá, és befogadta őt. Mert "mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében" (Jn 1,12). Énekeljük Máriával, Szentlélekkel eltelve: " szívem ujjong megváltó Istenemben! [...] Szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt." (Lk 1,47.49b-50)