Te miért kiabálsz?

2024.01.27

Te is kiabálsz, de miért is? - Különben nem figyelsz rám. Másként nem veszel komolyan. Egyébként elnyomja a hangom az alapzaj. Igen, egy zajos világban élünk, és már kevesen dudorásznak munka közben. Kevesen beszélgetnek otthon, az asztalnál ülve. Helyette telefonálunk, vagy valamelyik kereskedelmi rádió netán egy zene streaming szolgáltatás kiabál a fülünkbe. Igen, annyian kiabálnak "más istenek nevében" (vö. MTörv 18,20), és köztük mi is már csak kiabálunk.

Pedig kiabálva nem lehet szeretni.

Kiabálva nem lehet bizalmat ébreszteni. Nem véletlen, hogy a gonosz lélek messziről kiabál rá Jézusra, ő pedig erélyesen ráparancsol: "így szólva: "Hallgass és menj ki belőle!" (Mk 1,25b) Jézus az a próféta, aki Mózeshez hasonlóan megszólítható; ő is elmondhatja magáról, "ha valamilyen peres ügyük támad, eljönnek hozzám, és én igazságot teszek köztük és felebarátjuk között, és tudtukra adom Isten rendelkezéseit és utasításait." (Kiv 18,13) Róla mondja az ÚR Mózesnek, "ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki." (MTörv 18,18b) Jézus közel jön hozzánk, nem kell kiabálnunk. De vajon elviseljük-e a közelségét? Nem uncsi-e arról beszélgetni vele naphosszat, "ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen" az ember? Nem egyszerűbb-e arról dumálni, "ami a világé, hogy hogyan tetsszék" valaki környezetének? (Vö. 1 Kor 7,34)

Hangoskodunk. Vagy csak zakatol az agyunk. Jézus meg megkérdezi: "Szeretsz-e engem?" Úgy, ahogy én téged? (Vö. Jn 21,15-17 és Jn 15,9) Egészen elcsendesít ez a kérdés, ugye? Erre csak csendben, elidőzve tudunk válaszolni.

Jó, de akkor miért kiabálsz?