Zsizsik

2024.09.20

A gabonazsuzsok vagy gabonazsizsik a rovarok osztályába, a bogarak rendjébe, a mindenevő bogarak alrendjébe tartozó faj. A 3,5 milliméteres kifejlett bogár lárvája gabonaszemekben fejlődik, ott bebábozódik, és a kikelő imágók hamarosan újabb gabonaszemekre petéznek. Európában évente 3-4 nemzedéke fejlődik a zsizsiknek. Főleg nedves időjárás esetén nagy kárt tud tenni a gabonatárolókban és a háztartásokban.

Fejlett nyugati társadalmunk akképpen védekezik kártétele ellen, hogy egyre több pénzt, energiát fordít az élelmiszerek kezelésére, így azokat tisztán, szennyeződéstől mentesen tudja asztalunkra tenni. Emlékszem, gyerekkoromban a kevésbé fejlett technikák mellett a kamrában a zsizsik bizony előfordult. Amit megtámadott, azt menthetetlenül ki kellett dobni.

A zsizsik feléli környezetét. Minden elérhető táplálékot felhasznál a saját érdekében. Emberi léptékben ezt vétkes önzésnek hívjuk. Mérgező, ahogy a fejlett országok egyre aggasztóbb mértékben felélik környezetünket, és minden erőforrást saját rövidtávú érdekeik érvényesítésére fordítanak. "Egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük." (Mk 9,34b) Ez a zsizsik-magatartás nem tűri meg maga körül az önzetlen tisztaságot, mindent telepetéz, bepiszkít, tönkretesz:

Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk[...]! Figyeljük meg, mi végre jut!" (Bölcs 2,19a.17b)

Miközben fejlett technológiák segítik a zsizsik elleni védekezést a élelmiszeriparban, társadalmunk elzsizsikesedik. "Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet." (Jak 3,16)

Amikor a társadalom irigykedő, bántalmazó zsizsikkel van tele, családunkat, gyermekeinket határozottan védeni kell ettől. Erre való a békeszerető bölcsesség, amely a kívánást, a birtoklást ajándékozó szeretetté formálja át. "A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el és gazdag termést hoz." (Jak 3,17a) Az önmagát ajándékozó szeretetben válik minden tökéletessé, egyedivé és teljessé. Ezen kívül zsizsikes romlás van csak. Nem kímélve pénzt, energiát, be kell vetnünk a legmodernebb technológiát a gyermeki tisztaság megőrzésére: "Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad." Ez kétezer éve olyan modern technológia, hogy azóta sem értik, és nem is merik róla megkérdezni feltalálóját. (Vö. Mk 9,31b-32) Inkább gyűlölik érte: "Ítéljük gyalázatos halálra, hiszen azt mondta: ő Isten oltalmában részesül!" (Bölcs 2,20) A zsizsik megfertőz mindent, amihez hozzáér. Őrizzük magunkat tőle Krisztus kereszthalálának és feltámadásának erejével!