Az avar kaganátus bukása

elmélkedés Nagyböjt IV. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

Attila hun birodalma és Árpád magyarjainak érkezése között virágzott a Kárpát-medencében az Avar Birodalom. A kagán vezette avarság a türköktől nyugat felé szorítva egy ideig Bizánc szövetségeseként, majd Bizánc ellenlábasaként hozott létre szilárd birodalmat. A 8. században beékelődött az avar és bizánci birodalom közé a bolgár birodalom, elvágva az avarokat nagy bevételi forrásuktól, a bizánci területek fosztogatásától. A frank birodalom pedig északnyugat felől terjeszkedve elérte az avar befolyásövezetet, és összeütközésbe került az avar kaganátussal. A század végén több frank hadjárat indult az avar területek ellen, ám legnagyobb sikerüket, az avar kagáni székhely kirablását és elpusztítását egyetlen kardsuhintás nélkül érték el, amelynek hátterében avar belviszályok állhattak. A kegyelemdöfést az erdélyi aranybányákat megszerezni akaró bolgár kánság előrenyomulása adta meg az avar birodalomnak a 9. század elején. Ezek a háborúk a központi avar területek elnéptelenedéséhez vezettek. Csak a Dunántúlon és a mai Horvátország területén maradtak meg az avarok a magyar honfoglalásig. Ezek a nemzetségek már keresztények voltak, és a nyugati világhoz tartoztak.

Hasonló folyamat volt ez, mint amiről a Krónikák könyve beszél. Ahogy terjeszkedett a frank birodalom, úgy növekedett Avarországban a széthúzás. A nép "összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el" (vö. 2Krón 36,14). A vége az lett, hogy az ellenség "a király s a főemberek kincseit elvitette" (vö. 2Krón 36,18), és pusztaság maradt az egykor virágzó települések helyén. Mintha a földnek ki kellett volna pihennie a sok gonoszságot, vérontást és kapzsiságot, amit lakói elkövettek, ezért olyanná lett, mint aki "elhagyatottságának egész ideje alatt szombatot tart" (vö. 2Krón 36,21). Akik mindezt túlélték, Istennél kerestek menedéket, "hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,16b)

Isten reményt adott, és "azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat." (Ef 2,4b-5a)

Az egykor birodalomalkotó nagy népet leigázták, és a legtöbben beolvadtak a körülöttük élő népekbe. Ám a kereszténnyé lett nemzetségek megmaradtak földjükön, és Szent István országának építői lettek, "hogy [Isten] az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, irántunk való jóságából". (Vö. Ef 2,7) Európa alkonyán Krisztusban őrizzük reményünket az Atyában! "Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk" (Ef 2,10) békességben, mert "aki [...] az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat." (Vö. Jn 3,21)