Az első szívverés
A gyermek fogantatása utáni 6. héten verni kezd a magzat szíve, hogy egy életen át ritmust adjon életének. A szívizom rendszeres összehúzódása-tágulása pumpálja a vérkeringést, hogy a tüdőben friss oxigénnel telítődött vér eljusson az emberi test legtávolabbi részeibe is.
Az ősegyház életében a nagyszombat utáni nyolcadik nap volt a húsvétvasárnapi fogantatás utáni első szívdobbanás. Ekkor újra megjelent az apostolok között Jézus az emeleti teremben, ahol húsvétvasárnap is meglátogatta őket. "Belépett és így szólt hozzájuk: "Békesség nektek!"" (Jn 20,20b) Ettől kezdve a szombati nyugalom utáni első nap mindig egy újabb szívverés Krisztus Titokzatos Testében, amikor a közösség minden tagja egy helyre összehúzódik, hogy lendületet vegyen, és magával vigye a remény üzenetét a társadalom minden szegletébe. Összegyűltek, hogy "az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban" (ApCsel 2,42) átéljék: Krisztus konkrét jelenléte megerősíti, bátorítja és táplálja őket.
Azóta is tart az egyház szívverése. Összegyűlünk, hogy lássuk, hallgassuk őt, találkozzunk vele és egymással. Összegyűlünk azért is, hogy megérkezhessenek, akik valamiért elmaradtak, mint Tamás apostol. Vagy mert egy krízishelyzetben bezárkóztak, vagy mert bedarálta őket a munkamánia, a vásárlási láz vagy valamely más függőség. Őket nem tudjuk meggyőzni, hogy "Láttuk az Urat." (vö. Jn 20,25), és hogy benne "Velünk az Isten". Mária Magdolna nem tudta meggyőzni az apostolokat, Tamást sem a többi apostol. Egyet tehetünk: hetenként összegyűlünk, és meghívjuk testvérünket: "Gyere el, tedd félre a problémáidat, találkozz vele, add át neki az életed, mondd ki te is Tamással: "Én Uram, én Istenem!" (Jn 20,28). Mi hisszük, hogy akkor megtalálod önmagadat, és a problémáid nem lesznek már olyan hatalmasok."
Csendesedjünk el, hallgassunk bele ereink lüktetésébe, adjunk hálát a magzati életünk 6. hete óta szüntelen szívverésért, ami emlékeztet az egyház szívverésére. Tanítson ez az emlékezés, hogy egymáshoz kapcsolódjunk mind, akik "hiszünk benne, noha nem találkoztunk vele" földi életében (vö. 1Pét 1,8). Tanítson mindig újra hívni elzárkózó, magányos testvéreinket, hogy Tamás apostol élet-átadása mindannyiunk vallomása legyen: "Én Uram, én Istenem!" (Jn 20,28)