Az üveghegyeken is túl

elmélkedés Urunk megkeresztelkedése ünnepének szentírási szakaszaihoz

A mesék birodalma ott kezdődik: az üveghegyeken is túl, ahol már semmi sincs a mi földhözragadt világunkból. Vég nélküli szakadékok, és megmászhatatlan üveghegyek választanak el ettől a különleges világtól, és mi mégis nekiindulunk mesehőseinkkel megmászni, táltos paripánkkal megugratni ezt a végtelen távolságot. Mert annyira vonz bennünket ez a világ! "Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös, térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban." (Iz 55,7) Vonz bennünket ez a világ, ahol irgalom és megbocsátás lakik. Akármilyen ismeretlen is az út, oda akarunk érni, mert már laktunk ott, és visszavágyunk oda, ahol végtelenül boldogok voltunk, amikor az Isten gondolatában léteztünk. Ott "mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az az Isten szülötte." (1Jn 5,1a) Ott az irgalom és megbocsátás dimenziójában élünk, és ingyenesen, önzetlenül tesszük a jót. Belemerítkezünk a Szentlélekbe annak köszönhetően, akire Isten erejével "a Lélek, mint egy galamb, leszállt" (vö. Mk 1,10b).

És mindez "történt, [amikor] eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban." (Vö. Mk 1,9) Az üveghegyeken túli mesevilág beletestesült a mi sáros, akaratos földgolyóbisunkba, és most már az üveghegyeken innen is lehet a Szentlélekben élni, élni és szeretni, tisztán és végtelenül. A megkeresztelkedés eseménye alámerít minket a Lélek dimenziójába, ahol betölt bennünket a jó, újjáalkot az irgalom, és tiszta lappal elindít a hétköznapokba karácsonyi szeretettel a megbocsátás. Tegyük ennek az üveghegyeken túli szépségnek részesévé környezetünket!