Cukorgyöngy és szórócukor

elmélkedés Húsvétvasárnap szentírási szakaszaihoz

Minden kamrában és speizban találni egy-egy olyan kis tasak kelléket főzéshez-sütéshez, amit már évek óta őrzünk, mert amihez vettük annak idején, ahhoz végül nem volt rá szükség, és felhasználására azóta nem volt alkalom. Ilyen tasak lehet az apró kék, piros, arany vagy ezüst színű cukorgolyócskák/szívek/csillagok válogatása, amely azt várja, hogy újra gyerekzsúr legyen, amelyre tortát készít a háziasszony, mert ezek az aprójószágok a tortán mutatnak igazán. Elképzelhetjük, ha szólni tudnának ezek a cukor-csecsebecsék, miként kérnék-követelnék nap mint nap, hogy legyen végre torta, amin csilloghatnak, ragyoghatnak.

A teremtés díszeként ilyen az ember is. Akkor mutat jól, akkor van elemében, ha a Teremtő munkatársaként szebbé, értékesebbé teheti a világot és benne a saját életét. Számunkra az élet egyetlen szülinapi torta, amelyhez Valakit összezúztak, megőröltek, meggyúrtak, megsütöttek. "Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet" (1Kor 5,7b-8a), mert Ő legyőzte a neki szánt halált, és diadalmaskodott rajta (vö. Zsolt 118,10-11). János apostol ott az üres sírban mindezt "látta és hitt" (Jn 20,8c). Krisztus olyan el nem múló életre kelt, amelybe mi is bekapcsolódhatunk, mindegyikőnk a maga képességei szerint. Ő a szegletkő, akihez kapcsolódhatunk (vö. Zsolt 118,22).

Ő a mi TORTÁNK, akit díszíthetünk. Íme, megjött, itt van, jelen van, s bennünk ott a túlcsoduló hála, ez a torta krémje, ami egymáshoz ragasztja a hatalmas tortát és az aprócska cukordíszeket. Hála, öröm, szerelmes boldogság a mi ragaszkodásunk Hozzá, mert nélküle jelentéktelen, íztelen, kemény cukorreszelék vagyunk csupán. "Ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt" (ApCsel 10,42). CSAK VELE lehetünk azzá, akinek teremtett bennünket. "Mindezt az Úr vitte végbe, csodálatos a mi szemünkben." (Zsolt 118,23)