Kavics a cipőben

elmélkedés az Évközi 22. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Nyári csatangolásaink során mindannyian megéltük már, hogy meg kellett állnunk, mert az addig kényelmes lábbelink egy pontján egyszeriben apró kalapácsütéshez hasonló fájdalom nyilalt belénk. Megálltunk, féllábra álltunk, mint egy gólya, és levéve fél pár cipőnket megkerestük benne a tettest, aki nekünk ezt a hirtelen fájdalmat okozta. Nyakon csíptük a jelentéktelennek látszó, kémény kis tárgyat, és kivetettük magunkból, mert nem bírtuk elviselni, hogy kavics ment a cipőnkbe.

Ösztönösen ugyanígy viselkedünk Istennel is. Jeremiás prófétának és környezetének elege van Isten felszólításaiból, amivel életstílusuk megváltoztatására hívja őket. "Akárhányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom... Erőszak! Romlás!.. Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, és nem beszélek többé nevében." (Vö. Jer 20,8-9) Péter apostol sem bírja elviselni rajongásig szeretett, bálványozott mestere szavait szenvedéséről, erőszakos haláláról: "Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!" (Vö. Mt 16,22) Miért beszél mégis Isten azoknak, akik közel állnak hozzá, szenvedésről, halálról? Miért nem inkább egy diadalittas, sikeres jövő megvalósítását vetíti előre? Ehhez több kedve volna nemcsak Péternek. Pál római testvéreit éppen erről tanítja: "Isten mindenkin könyörülni akar" (vö. Róm 11,32). Irgalmaz nemcsak némelyeknek, hanem minden embernek, aki kéri. Ehhez megtérésre, átváltozásra hív. Segítségével változtassuk át szívünk minden mozdulását olyanná, amilyen Ő: szavazzunk bizalmat, ajándékozzunk szeretetet és megbocsátást számolatlanul. "Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul" (Róm 12,1b). A 'test' egész valónkat jelenti, az 'áldozatul adni' pedig azt, hogy szentté, Istenhez hasonlóvá tegyük.

Kényelmetlen, de csodálatos kihívás. Kavics a cipőben. "Alakuljatok át értelmetek megújításával, hogy felismerjétek" Őt! (Róm 12,2b)