Kinek tartasz engem?

elmélkedés az Évközi 21. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Mit látsz meg bennem? Mit gondolsz felőlem? Mit veszel észre a tekintetemben? Mire tartasz képesnek? Ki mindenkit mersz rám bízni a neked kedvesekből? Belém látsz-e? Megnyugtat-e, ha rám nézel? Szerinted mit sugárzok feléd? Milyen érzés a szemembe nézni? Milyen neked a közelségem?

Mennyi kérdés-érzés kavarog Jézus kérdésében... valójában mind arról szól, hogyan viszonyulok hozzá, mennyire vagyok az övé. Játsszunk el a gondolattal, hogy Péter - a nevünkben - nem válaszolt rögtön Jézusnak, hanem visszakérdezett: "És Te, Uram, kinek tartasz engem?" Valami olyasmi történt volna, mint a bűnös nőt elítélni akaró férfiakkal (vö. Jn 8,1-11). Az igazság bajnokaiként érkeztek, de amint Jézus leguggolt, és írni kezdte a porba bűneiket, korlátaikat, kudarcaikat, mindezt irgalommal, megértéssel, együttérzéssel, rádöbbentek, hogy nincs ítélkeznivalójuk senki fölött, egyetlen vágyuk, a szerető Isten bocsánatát kérni.

Lehet, hogy ilyenkor mi is elsomfordálunk. Talán azt gondoljuk, jobb, ha nem ismernek belőlünk mindent mások. Félünk, csalódnának bennünk, és nevetségessé válnánk szemükben. Biztosan elítélnének. Jézus azonban annyira más ember, mint mi: mindenkinél jobban ismer minket, és mégis mindenkinél jobban szeret bennünket. "Amit kinyit, nincs, aki bezárja, és amit bezár, nincs, aki kinyissa." (Iz 22,22b) Jézus annyira Isten, annyira ember egyszerre: irgalmas és könyörülő, szerető és megértő.

Péter nem somfordált el előle, hanem gyönyörködött benne. Ezerféleképpen visszahangzott benne Jézus kérdése. Szemébe nézett, látta ezt a szeretnivaló embert, tanítóját, mesterét, mindenét, és szeretnivalónak látta magát Jézus szembogarában úgy, hogy közben minden bűne kontúrosan látszott. Élete, szokásai, vágyai, amelyek számára oly sokszor börtön rácsainak tűntek, hirtelen a végtelen pusztára néző, otthonos sátor tartórúdjai lettek. Ami szűkös volt, Isten végtelenjére nyíló kehely lett, ami poshadt pocsolya volt, bárányfelhők játékát tükröző, végtelen tengernek kékjét festette elé. Lelke dalolni kezdett: "Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége!" (Róm 11,33a) Valahogy így született meg benne a válasz Jézus kérdésére a Szentlélek sugallatára: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Mt 16,16) Ha megkérdezné tőled Jézus, kinek tartod őt, te mernél visszakérdezni?