Pompei

elmélkedés Nagyböjt V. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

A vulkáni hamu által betemetett Pompei városa szomorú pillanatkép. A régészek úgy bontották el az ókori városra rámerevült kőzetrétegeket, hogy előbb kiöntötték a forró láva által elborított emberek földi maradványainak üregeit. Így az arcizmok utolsó rándulását is megmutatva tárja elénk a vulkánkitörésben elpusztult római polgárváros önnön életének utolsó perceit. Egyének és egy egész város katasztrófáját... Az Ószövetség ennek a "Nincs tovább!"-tapasztalatnak kifejezésére használja a "mélységek" kifejezést - mindössze négyszer; kétszer az egyén elhagyatottságára, kétszer az egész népet fenyegető életveszélyre alkalmazva. "A mélységből kiáltok, Uram, Hozzád" - sóhajt föl a válaszos zsoltár az iszonyat pillantásával ezen a vasárnapon Pompei lakóihoz hasonlóan. Milyen mélységbe jutottam? Oda, ahonnan nincs menekvés.

Egyének és egész népek katasztrófáját nézzük ma is, de az iszonyat pillantásából kivezeti tekintetünket a zsoltáros, aki az első döbbeneten úrrá lesz, és nem a körülötte sötétlő, ismeretlen mélységet fixálja, még csak nem is a mulasztásai, rossz döntései, tehát bűnei okozta mélységekbe mered, hanem észreveszi magában Isten hiányát. Rádöbben, hogy ott, ahol Istennek kéne laknia, saját megszokásainak kártyavára omlik éppen össze. Vágyakozik Isten közelségére, aki így szól: "kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet, és életre keltek." (Ez 37,13-14a) "Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által." (Róm 8,11)

Mint az ellenséges túlerőtől körbevett város falain virrasztó katona, aki előre látja a mélyben a másnapi ostrom idején fülsiketítőn örvénylő, ellenséges embertömeget, és látja magában az éjszaka síri csöndjében örvénylő, mélységes félelmeit, mindezekkel egyidejűleg látja a csillagos eget is a maga végtelen nyugalmával. Tudván tudja, az Úr neki is "hangosan ezt kiáltotta: »Lázár, jöjj ki!«" (Jn 11,43) Hívogatja őt mélységeiből, az élet terheiből a vele való élet nyugalmába.

Látom az engem körülvevő mélységeket? És a bennem felsejlőket? És felettem az ő nyugalmát? Hallom őt? "... Bátorság! ... Téged hív!" (Vö. Mk 10,49)