Színe és fonákja

elmélkedés Nagyböjt II. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

Milyen bámulatos, meglepő és káprázatos egy művészi hímzés! Mennyi fortély és tudás van benne! Csak ámulunk azon, miként bújik elő a minta a semmiből az öltések nyomán. Ha a szőttes színét nézzük, laikus szemmel alig látjuk meg az összefüggéseket az egyes színek újbóli felbukkanásai között. Ám ha a fonákját nézzük a hímzett abrosznak, észrevesszük az előnyomott mintát és az egyes szálak elvarrásait.

Nagyon hasonló ehhez a Biblia textúrája. Jelenleg 7,5 milliárd ember olvashatja anyanyelvén a több mint hétszáz nyelvre lefordított teljes Szentírást. Azonban ha elolvassuk, az még csak a színe a hímzésnek; szavak és képek bámulatos szövete, amelynek értelmét a fonákja felől tudjuk megfejteni. Ha öltésről öltésre felfejtjük a szöveg összefüggéseit, a hit olvasatához jutunk, amely a háttértudáson kívül gyermeki bizalomra épül.

Szembetűnő a színe és fonákja közti különbség a ma hallott részek esetében. Értetlenül állunk az előtt az Isten előtt, aki "nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta" (Róm 8,32a), és aki azt kérte Ábrahámtól: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul." (Vö. Ter 22,2) Értetlenkedésünk a textúra színének szól. Mennyire más mindez a fonákjáról nézve! Hiszen tudjuk, hogy Isten nem a nevén szólítja Ábrámot, hanem a vele kötött szövetség fényében Ábrahámnak, azaz "népek atyjának" nevezi (vö. Ter 17,5). Az az Isten, aki így hívja Ábrámot, aki tiltja a gyermekáldozatot (vö. Lev 20,2-3), aki maga ígéri meg Izsák születését azzal, hogy benne "nyer áldást a föld minden népe" (Ter 22,18a), hogyan kérte volna az ígéret gyermekének föláldozását! Igaz, áldozatot kér;

de Ábrahámnak fel kell fedeznie az áldozat új értelmét annak a gyermeki bizalomnak a fényében, amely őt Istenhez fűzte.

Ez a gyermeki ragaszkodás olyan, mint egy öltés, amely csak a történet fonákjáról látszik. Ábrahámot ez a bizalomteljes kapcsolat lelke mélyéig átjárja próbatétele során. Tanul és tanít mindent Isten relációjában szeretni.

A színeváltozás képe ugyanezen bizalom tükrében szintén a fonákjáról érthető. A Mózes és Illés között ragyogó Megváltó csak a két lator közt Keresztrefeszítettel azonosítva tárja föl a mindhalálig szeretni kész Isteni Szív titkát, amelyről a felhőből jövő szózat beszél: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" (Vö. Mk 9,7) Az Atya szeretetétől körülölelt Fiút hallgatva tanulunk meg minden körülmények között, mindhalálig szeretni. Ez a szeretet valóban nem kímél, és Istenhez röpít minket. Ha Krisztus köré rendezzük életünk, halálos szerelmében Isten "hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32b) Fejtsük meg Isten és ember történetét a fonákja felől!