Te kié vagy?

elmélkedés az Évközi 19. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Illés próféta kenyértörésre vitte a dolgot: összeveszett a királynéval, megölette az embereit, és most fut az életéért. Pál apostol végzetesnek ígérkező jeruzsálemi útja előtt levelet írt a befolyásos római zsidókeresztényeknek, hogy összegezze a tanítását, rendezze gondolatait, felkészüljön az esetleges védekezésre, és támogatókat szerezzen.

Mindketten életük legaktívabb időszaka után vannak, kimerültek és fáradtak. "Nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen" (Róm 9,2), "életemre törnek, hogy elvegyék" (1Kir 19,10d). Saját ötleteik végére értek, és félnek az előttük álló eseményektől, joggal. Mindketten szembesülnek vele, hogy életük delelőjén túljutva nem az a helyes kérdés, hogy mit végeztem, mindent jól tettem-e, hanem az, hogy kié vagyok?

Felesleges a lázas önigazolás, és nem segít, ha olcsó szlogenekkel nyugtatgatom a lelkiismeretemet. Meg kell inkább keresnem, merre az előre, kihez megyek, kié vagyok?

Az apostolok evezése a viharban ezt jelképezi: dolgozunk, küzdünk, és bár időnk java lepergett, alig haladtunk valamicskét, életünket "hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt" (Mt 14,24b) szinte végig. Jó, ha ilyenkor elengedjük saját fontosságunk tudatát, felhagyunk a pánikkal, a panasszal és az önsajnálattal. Inkább keressük az Urat! Ha kilépünk a bárkából, és elindulunk felé, nála biztonságra lelünk, és a vihar lágy szellő suhogásává szelídül (vö. Mt 14,29 és 1Kir 19,12b). Jelentéktelenné válik a vihar, ami pedig "hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze" (1Kir 19,11b); csak egy számít, hogy az Úr megragadja a karom. Mert az övé vagyok. És hogy közben vízen járok? Észre sem vettem, nem számít. Ő a célom, ő a békém, hozzá tartozom. Más nem kell... És te? Te kié vagy?