Üvegcserepek

elmélkedés Vízkereszt ünnepének szentírási szakaszaihoz

Talán a vakondokok túrják ki a földből, vagy az eső mossa ki őket, de amióta egy régtől lakott belvárosi telken lakom, únos-untalan belebotlok apró üvegcserepekbe. Csak bóklászom a cseppnyi kertben, és hol itt, hol ott csillan meg a fűcsomók tövében valami. Ilyenkor lehajolok, és összeszedem a szembeötlő szilánkokat, nehogy megsértse valaki kezét.

Az üvegcserepek pontszerű csillogására emlékeztető, apró hunyorgást láttak a napkeleti bölcsek az éjszakában. Csak egy szilánknyi csillanásnak tűnt a babiloni fogságból visszatértek számára Jeruzsálem dicsősége, melyről szüleik gyerekkorukban ódákat zengtek. 

Ennyire csöppnyi lenne az Isten?

Ilyen kevés elég, hogy betöltse a világmindenség várakozását? A fogságba hurcoltak látták Babilonban, miként "áramlik a tengerek gazdagsága, és [...] özönlik a nemzetek kincse" fogva tartóikhoz. Úgy vélték, ha visszatérnek felépíteni Jeruzsálemet, akkor mindez oda érkezik majd (vö. Iz 60,5b). Tévedtek. A napkeleti bölcsek felhagyva a hunyorgó csillag követésével a királyi palotában vélték megtalálni az új királyt. Tévedtek. A nagy álmok sziporkázó színei, a talmi csillogások pompája nem a valóság képei. Nem az ember útja. Nem az Isten útja.

Isten üvegcserépnyi csillanás; szegény csecsemő hunyorgó tábortűznél. Benne az út az Istenhez. Hozzá kell eltalálni bizakodással, ahogy tették a bölcsek. "És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt." (Mt 2,9b) Benne, az egy Jézus Krisztusban a zsidók és "a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek." (Ef 3,6) Benne csillan meg életünk üvegcserepe.